2012. december 21., péntek

21.rész

*Emma és Niall szemszöge*
-Jaj Kicsim. Annyira rég voltunk már együtt.-mondtam és elkezdtem csókolgatni Emmát.
-Igen. Sajnos. Mostanában nagyon elfoglaltak vagyunk, de ez az 1 hét pihenés. -ezt úgy mondta Emma, hogy közbe csókolgatott. 1 szó után 1 csók. :) <3.
-Érzem, hogy nagyon jóóó lesz ez a nyaralás.-fordult rám Emma.
-Hát az jó lesz, de még itt van az éjszaka.
Reggel korán keltünk sajnos. Lementünk. Senki sehol. Sötétség. Valamelyik szobából még a horkolás is kihallatszott. Benéztünk mindenkihez. Zaynékhez mentünk be legelőszőr. Annyira cukik voltak. Úgy aludtak, hogy Zayn háton és Tiffany pedig oda feküdt a mellkasára. Tovább mentünk Harryékhez. Katie úgy aludt, hogy a fél lába Hazzan volt.: ) Louis és Liam pedig egy szobába aludtak. Este nagyon elvoltak. Egy szobában voltak és küldték egymásnak az üzeneteket twitteren. :D Lementünk. Olyan jó volt kettesben reggelizni. Ilyen nem volt mióta összejöttünk. Azóta mindig csak közösen reggeliztünk.
1 óra múlva a többiek is lejöttek. Mi már akkor a tv-t néztük. Épp zene csatornára értünk. Mi is ment a tv-ben?? : ) One Direction- Live While We're Young. :) 
-Jó reggelt álomszuszékok.-köszönt Harrynek és Katienek Niall.
-Sziasztok. Mikor keltetek ?-kérdi Hazza.
-Kb. 2 órája.-mondtam és néztem  meg az órát.
-Oh megy a zenénk. Ugye Emma?- és kezdett el táncolni. : )
-Igen. !! :D- fel álltam és táncoltam Katievel együtt.
A fiúk csak mosolyogtak, hogy milyen bolondok vagyunk. Már nevetéssel kezdtük a napot.:D
Fél óra múlva megérkeztek a többiek is. Végre együtt volt a csapat.
-Nos akkor mikor indul a gépünk.?-kérdi Liam.
-ŐŐ azt hiszem, hogy 3 órakor.-mondtam.
-Akkor addig van még időnk. Mit csináljunk? -kérdi Zayn mert nagyon unatkozzunk.
-Felelsz vagy mersz ?-teszi fel az ötletet Louis.-Amúgy Eleanor 2 órára jön.
-Okés várjuk már El-t : ) . Amúgy az a legegyszerűbb játék amit most hirtelen tudunk játszani.-mondta Tiffany.
-Na akkor kezdek én. !!-kiáltott fel Zayn. Megpörgette az üveget és Harrynél állt meg.-Nos Harry. Felelsz vagy mersz ?
-Felelek !-vágta rá Harry.
-Akkkkkkor !! Meséld el milyen volt az első közösülésetek Katievel. :D 
-Jaj Zayn.!! Pont ezt kell elmesélnem ? Nem lehetne például azt, hogy milyen a csókja ?
-Na jóóóó :D Akkor milyen a csókja.?
-Forró, édes, sexy és nyálas.-azzal a lendülettel, hogy kimondta Hazza ezeket a szavakat lesmárolta Katiet.
-Okés köszönjük szépen. :) -mondta Zayn röhögve.
-Naa én jövök.-Harry megpörgette az üveget. Niallnél állt meg. - Niall !! Felelsz vagy mersz ?
-Felelek!
-Áh mindenki felel.Na jó akkor mit szoktatok a legtöbbször csinálni kettesben ?
-Haha : ) Hát amit minden átlagos pár...:) na meg persze gitározni szoktunk nagyon sokat. Imádunk mind a ketten zenélni. -Niall megcsókolgatott a mondani valója után.
-Okés. Te jösz.
Niall megpörgette és Tiffanyn állt meg üveg. 
-Felelsz vagy mersz ? 
-Merek !
-Na valaki merész. Akkor. Vetkőzz le melltartóra . : ) :P
-Na, de Niall !!!-kiáltott a fülembe Emma.
-Nyugi Emma nekem Te vagy a legfontosabb és a legszebb is. Szeretlek. <3 :) 
-Én is szeretlek <3 :)-megpuszilta nyakam.
Tiffany levette a pólóját. Minden fiú legfőképpen Zaynnek csorgott a nyála és tátva maradt a szája. Oda mentem Zaynhez és becsuktam a száját :) 
-Na fiatalok!! Mindjárt kettő óra. Ne így várjuk már Eleanort.-mondtam és gyorsan elkezdtem pakolni.
10 perc múlva meg is érkezett El. 1 nagy és 1 kisebb bőrönddel érkezett meg.  Ő aztán felkészült az utazásra. 
-Sziasztok !!-megcsókolta Louist. 
-Szia El. Mizus ? Látom felkészültél a nagy utazásra.-mondta Tiffany és nézett a bőröndökre. 
-Szerintem induljunk is mert előbb oda kell érnünk a repülőtérre mint 3 óra. -javasolta Niall.
-Igen induljunk. !!
Mindenki megfogta a cuccát és elindultunk a kocsi felé. 2 autóval kellett mennünk. Az egyik autóba ült Niall, Liam ,Louis, Eleanor és én. A másikba pedig Harry, Katie, Zayn és Tiffany. Nem mentünk gyorsan. Nem siettünk. Nem akartunk annyival előbb oda érni mert akkor a rajongók megrohamoztak volna minket. Amikor megérkeztünk testőrök kísértek minket a reptér felé. Azért pár rajongó oda furakodott mellénk és mint aki megőrült úgy viselkedtek, de jó tudni, hogy vannak ilyen őrült fanok akik csak azért is megőrülnek, hogy megérinthessenek minket vagy egy képet csinálhassanak velünk. Sajnos vannak olyan rajongók is akik még sose találkoztak velünk és nem is fognak. A reptéren sajnos még várni kellett a repülőre. 
Végre elindultunk. A le-és a fel szállás a legrosszabb wáá sose szerettem és sose fogom szeretni.
Megérkeztünk Horvátországba. Mind a nyolcunknak tátva maradt a szája. Annyira csodálatos Horvátország. A legszebb a tengerpart. Niallnek igaza volt, hogy csoda szép. Kibéreltünk egy kocsit amivel elfuvaroztak minket a szállásunkra. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése